Amit soha nem fogok tudni elmondani
hogy mind őrültek vagyunk, és mégsem tudunk erről
hogy sosem érthetjük meg egymást, csak élhetünk és élünk is ennek illúziójában
hogy csak modellezzük egymást ahogy a világot is
hogy az érzelmek ágensek, és használjuk egymást
hogy talán még a szeretet is illúzió, de ne sértődj meg ezen
hogy személyiségünk integritása csak illúzió, és valójában mi is többszörös személyiséggel rendelkezünk, csak nem hasítottuk le magunkról ezeket
hogy a valóságunk nemcsak, hogy csak a fejünkben létezik, de a milyensége is mindenkinek teljesen más
hogy a múlt képlékeny, és talán sosem történt meg, és nem tudod bebizonyítani, hogy a világ nem 3 másodperccel ezelőtt jött létre, az emlékeiddel együtt
hogy végtelen sok lehetséges tudatállapot van
hogy az öntudat nem transzcendens, önálló létező, csak az összetett információs rendszerek egyik emergens jellemzője, és a maga nemében nem speciálisabb, mint az elektromosság
hogy mi csak egy felcsapó hullám vagyunk az öntudat ezen tengerében
hogy az univerzum indifferens, hogy nincsen jó és rossz
hogy nincs egyidejűség
hogy még az események sorrendje sem fix, ha egymáshoz képest mozgásban vagyunk
hogy a relativitáselmélet leglényegibb filozófikus vonatkozása, hogy az idő nem globálisan telik, hanem lokálisan: máshogy itt mint ott mint amott
hogy a határozatlansági reláció filozófiai következménye, hogy a dolgok létezése és mozgása egyenértékű, nincs semmi ami létezhetne anélkül, hogy mozogna
hogy Platón barlanghasonlatában élünk, és aki egyszer kijut a barlangból, úgysem tudja elmondani amit látott
hogy én milyennek látom a piros színt, és milyen ízűnek érzem a csokoládét
hogy végtelenül magányosak vagyunk a fejünkben
...Ha ezek mindegyike egy sor helyett egy-egy blogbejegyzés lenne, még az is kevés lenne, hogy elmondhassam, de így meg végképp jogosan hiszed azt, hogy megőrültem. Azért majd még teszek rá kísérletet.