Kiábrándulásom a szerelemből I. - Nem tudjuk, mit miért teszünk

Szeretem érteni a miérteket; érdekel az átfogó kép, érdekelnek az összefüggések, érdekelnek a mozgatórugóink. Mit miért teszünk, mi miért működik vagy nem működik, és egyáltalán: hogyan működünk mi magunk, és a szerelemnek nevezett dolog.

Rókakóma

Egész héten valami nyomott, ólmos fáradtság volt rajtam, fizikálisan éppúgy, mint mentálisan. Megvan az az érzés, amikor alig van vér a fejedben, szemedben, és úgy érzed, hiába nézel, alig látsz ki a szemeiden? Nem álmosan, hanem olyan... izén. És olyan idegesítő. Érted. Érted? Na, ez, 4-5 napon át, pedig aludtam eleget.

Hamarosan írok, van mit. (Igazából mindig van, sok írás be is van készítve a fejemben, csak a motiváció és a rendelkezésre álló idő és energia együttállását kell megtalálni).

Más tollával I.

Benjamin Lassiter kénytelen-kelletlen arra a következtetésre jutott, hogy az a nő, aki a Gyalogtúra a brit tengerparton című könyvet írta, amelyet ő a hátizsákjában cipelt, életében nem volt gyalogtúrán, és akkor sem ismerné fel a brit tengerpartot, ha az bemasírozna a hálószobájába egy tűzoltózenekar élén, azt gajdolva hangosan és vidáman „Én vagyok a brit tengerpart", miközben ukulelén kíséri magát.

/ Neil Gaiman - Tükör és Füst /

:)

A drog rossz, értem?

2002-3 tájékán (már ne kérdezd, hogyan) ráakadtam egy, az összes droggal kapcsolatos információkat gyűjtő szájtra. Volt itt minden, hatásmechanizmus, adatok az okozott függőség mértékéről, pozitív és negatív élménybeszámolók.

Na ez a baj

A számos fejtörő II.

Megoldás a lenti feladványhoz.

(Ha meg szeretnéd oldani előbb, akkor ne kattints a továbbra, mert benne a megfejtés)

LGT: Valaki mondja meg

Madarak jönnek, madarak jönnek
Halálesőt permeteznek
Madarak jönnek, madarak jönnek
Fekete könnyel megvéreznek

Valaki mondja meg, milyen az élet,
Valaki mondja meg, miért ilyen,
Valaki mondja meg, miért szép az élet,
Valaki mondja meg, miért nem,

Valaki mondja meg, miért jó az ember,
Valaki mondja meg, miért nem,
Valaki mondja meg, miért lesz gonosszá,
Valaki mondja meg, miért nem!

Madarak jönnek, madarak jönnek
Halálesőt permeteznek
Madarak jönnek, madarak jönnek
Fekete könnyel megvéreznek

Valaki mondja meg, kinek kell hinnem,
Valaki mondja meg, kinek nem,
Valaki mondja meg, ki hova érhet,
Milyen az íze az élet vizének.

Valaki mondja meg, a hosszú évek,
Mért tűnnek úgy mint egy pillanat,
Valaki mondja meg, mi az, hogy elmúlt,
Valaki mondja meg, hol maradt.

Madarak jönnek, madarak jönnek
Halál esőt permeteznek
Madarak jönnek, madarak jönnek
Fekete könnyel megvéreznek

Valaki mondja meg, hogyan kell élni,
Apám azt mondta, ne bánts mást,
Valaki látta, hogy bántottalak már,
Valaki látta, hogy bántottál.

Valaki mondja meg, miért vagyunk itt,
Anyám azt mondta, hogy boldog légy,
De anyám azt nem mondta, miért nem e földön,
Anyám nem mondta, mondd, miért.

Madarak jönnek, madarak jönnek
Halál esőt permeteznek
Madarak jönnek, madarak jönnek
Fekete könnyel megvéreznek

Egy gyors gondolatkísérlet az öntudatról

Tegyük fel, hogy sikerül egy olyan gépet alkotni, ami képes tökéletesen elmenteni / lemásolni az öntudatod állapotát. Tehát benne minden emlékedet, minden vágyadat, tervedet, aktuális gondolatodat és hangulatodat.

A számos fejtörő I.

Adott az alábbi feladvány, melyet a szöveg szerint a 4-5 éves gyerekek 5-10 percen belül megoldanak:

Meg tudod oldani?

Pár nap múlva megírom a megoldást, valamint, hogy miért érdekes mindez :)

Boldogság