M. Scott Peck a szerelemről - I.

A szerelem

A szeretet helytelen értelmezései közül a legelterjedtebb és legerőteljesebb az az elképzelés, hogy a szerelem szeretetérzéssel jár. Igencsak vaskos félreértés ez, mert amikor az ember szerelmes, érzelmét igen intenzíven éli meg, úgy érzi, "szereti" partnerét. Két probléma tűnik azonnal szembe.

Posted in: Az élet

Valami összetört

... és csilingelve elgurult.

A szeretet cselekszik

Vajon szeretet-e, ha csak olyat teszel, ami nem kerül erőfeszítésedbe?

Vagy olyat, ami csak a saját identitásod megőrzését szolgálja - hogy megfelelj a magadról alkotott képnek, vagy annak, amit szeretnél, hogy mások mit gondoljanak rólad?

Szeretet-e a gyávaság, hogy megmondd a másiknak, ha valami nem jó? Ha a békesség nevében elhallgatsz dolgokat, pedig talán te vagy neki az egyetlen, aki tükröt tarthatna elé és segíthetne változni, jobbá válni? Ha megtagadod tőle a lelki fejlődés lehetőségét, csak mert félsz, hogy elhagy ha nem vagy bólogató jános?

Önzés ez, nem szeretet. Hogy neked ne legyen rossz, hogy téged ne hagyjon el, hogy neked ne kelljen konfrontálódnod. Az, hogy erre rámegy a kapcsolatotok, és emiatt végül ő fog szenvedni, hát istenem, még mindig jobb ha te hagyod el őt, mintha téged hagyott volna el, nem?

És még azt hiszed, hogy önzetlen vagy? Nem az az önzetlenség, ha olyan dologról mondasz le, ami nem fontos neked! Ahogy nem bátor aki nem is fél, úgy nem önzetlenség, ha csak olyan dolgot teszel, ami amúgy sem esik nehezedre, miközben nem, vagy csak kelletlenül, ne adj isten duzzogva vagy hajlandó valamire, ami meg de!

A gyáva, önző, lusta ember csak a szeretetérzést lovagolja meg, amíg az tart, anélkül, hogy különösebben tenni akarna érte, a másikért, vagy a kapcsolatért bármi erőfeszítést. Amikor pedig alábbhagy az érzés, rebben tovább.

A szeretet cselekszik.

A szeretet hajlandó erőfeszítésre, és ezért nem vár elismerést.

A szeretet felvállalja a kellemetlent, ha az a másik lelki fejlődését szolgálja.

A szeretet nem áldoz fel pillanatnyi jóért hosszú távú boldogságot.

A szeretet felvállalja a másik elvesztésével járó fájdalmat, ha ez a másik érdekét szolgálja.

És végül:

A szeretet nem nevel búra alatt rózsát. Nyitott tenyerén hordozza a pillangót.

Posted in: Az élet

I knew all the rules, but the rules did not know me

Consider me a satellite, forever orbiting

 

It's a cold and it's a broken hallelujah

Érdekes, ha akad a közeli rokonságban pszichológus. Megosztottam vele mindazt, ami az előző bejegyzés apropóját is adta. Igazából arra számítottam, hogy majd jól megmondja, hogy hol rontom el, amiért még mindig nem múlt el belőlem, vagy ha nem is, hát legalább hozzám vág egy sablonos "lépj tovább"-ot vagy valami hasonlót. Hát épp csak arra nem számítottam, amit végül mondott.

Érdekes érzés, és kicsit csökkenti az elszigeteltség érzetet, tudni, hogy más is megélt valami hasonlót. Ő igen. És ezért talán mindenki másnál jobban meg is értette, hogy min megyek át.

Mert hát, ha kapcsolatokat nézünk visszapillantva, egy analógiával élve van, aminek a fájdalma csak karcolás, ami végül nyom nélkül begyógyul. Van, ami mély heget hagy, és teljesen sosem tűnik el. És aztán van az a kategória, amikor egy végtagodat veszted el. Persze, a közvetlen fájdalom itt is elmúlik egy idő után, és megtanulhatsz egy lábbal élni, de lássuk be, ez már soha de soha nem lesz olyan élet, mint előtte volt. Ez nem egy heg, ami majd eltűnik.

Nos, ő azt mondta, ne is reménykedjek, nem fog elmúlni. Ne akarjam kitörölni az érzést, megszabadulni tőle. Örüljek neki, hogy megéltem a szerelem egy olyan dimenzióját, amiről a legtöbben nem is tudnak, hogy mit jelent. És majd, nagyon sokára, idővel átalakul amit érzek. És megszépül, és már nem fájdalmat jelent, csak örömet.

Kérdeztem, neki mennyi időbe tellett?

Azt mondta, legalább fél évtized, de inkább több. És neki is megmaradt az érzés a mai napig, csak már nem veri a földhöz. Pedig nekik egy percig sem volt közös jövőjük, és nem volt köztük harmónia. Bár nem tudom, hogy ez számít-e.

Hát, lássuk be, nem túl szívderítő jövőkép. Nem mintha másra számítottam volna, de így földbe döngölőbb, mástól hallani.

Persze, ez is egy emberi sors; egy életen át a másikat magadban hordani.

Mondtam már, hogy el vagyok cseszve?

After all this time?

Évek múltak el. Százszor is elengedtem, és mentem tovább. Százegyedjére miért vagyok megint ott vagyok, ahonnan elindultam? Azt hiszem, rendesen el vagyok baszva. Kifogtam a tutit. A kitörölhetetlent.

Gondoltam, ha nem beszélünk, nem tudok rólad semmit, ha nincs se kép se hang, majd könnyebb lesz. Hát most már tudom, hogy semmit nem ért.

Mintha rátetováltak volna a lelkemre. Még csak nem is fakul.

Békésebb, csendes, lappangó időszakok után újra és újra előtör.

És újra és újra veled álmodok, és hol szerelmet, hol csak szánakozást látok. Kaptam mindkettőt, többször is, így nem meglepő, hogy néha az agyam nem is tudja, melyik az utolsó, melyik az igaz állapot.

Nem volna igaz, hogy ne tudnék nélküled élni. Éppen csak nem szeretek.

És az sem, hogy minden tökéletes lett volna. De csak így volt értelme.

Hogy mi volt benned annyira különleges? Csak az, hogy te pont te voltál. Már azelőtt elfogadtam, hogy elmentél, hogy ténylegesen megtörtént. Azóta meg... már rég felfogtam, hogy árkon-bokron túl jársz, és azt is, hogy talán soha nem látlak többet.

Így is úgy is veled töltöm ezt az életet. Ha nem együtt, hát hiányoddal.

27552507

 

Röviden összefoglalva

A boldogságot keresni olyan, mint az órádat, ami a kezeden van.

Egy csipetnyi Kant

John D. Barrow - A végtelen könyve c. művéből:

Immanuel Kant egyik tudománytörténeti érdeme, hogy világosan megkülönböztette az „igazi valóságot” az „észlelt valóságtól”. Amikor elménket és értelmünket az igazi valóság természetének megismerésére használjuk, annak természete megváltozik (de még ha nem is, nem tudhatjuk, hogy nem változott-e meg).

(Nesze neked, mindez a kvantumfizika előtt másfél századdal)

Szívesen képzeljük magunkról, hogy egy tökéletes madárlesből figyeljük a természetet, ahonnan mindent láthatunk és tanulmányozhatunk, és az úgy működik, mintha ott sem lennénk. Kant (1724-1804) azt állítja, hogy ez elméletileg lehetetlen.

Elménkben megvannak a megfelelő fiókok a dolgok megértésére, és a világról szerzett tudásunk elkerülhetetlenül ezekbe rendeződik. Ez pedig mindenképpen megakadályozza, hogy megismerjük a dolgok végső természetét, illetve, hogy megválaszoljuk az Isten létezésével és az élet értelmével kapcsolatos mély filozófiai kérdéseket.

Nyitva, csukva

Látatlanban mindig is egyenlőségjelet raktam a nyitott kapcsolatok és az erkölcstelen fertő :P közé. Avagy Mindig csak a szex meg a szipu! Valami, ami szükségszerűen rossz, üres, és értéktelen.

De hát ez már rég volt.