Random AgyMenés
Az élet, a világmindenség, meg minden.

Abba, ami most jön, véletlenül akadtam bele a neten, és nagyon megfogott. Elvégre, ritkán érzem a késztetést, hogy valami annyira fontos, hogy időt és energiát nem kímélve fordítást írjak hozzá, hogy minél több emberhez eljuthasson. Szerző ismeretlen, sajnos nem tudom ki írta eredetileg. Kicsit megrövidítettem, de az eredetit linkelem a legalján.

Ha még soha nem hagytak el, csaltak meg, csaltál meg mást, vagy félsz attól, hogy ezek valamelyike még megtörténhet veled életed során, ha tökéletesen biztos vagy benne, hogy életed hátralevő részében boldog és hibátlan lesz a párkapcsolatod, ami soha nem is fog tönkre menni - nos, akkor nem szükséges elolvasnod. Viszont akkor oszd meg a bölcsességedet a világgal, kérlek.

Egy személyes élmény. A minap összefutottam régi Erasmusos barátommal, TZ-vel, és spontán gitároztunk egyet, illetve énekeltem is hozzá, ahol volt mit. Azt hiszem amióta csinálom, mármint az éneklést, mostanság van először, hogy felszabadultan és örömből csinálom, nem feszengve... többek közt azért is, mert végre kezd jól menni, mármint úgy, amiről érzem, hogy jó, és másoknak is tetszik. Rátaláltam egy-két helyen olyan hangszínekre, amit nagyon élvezek. És rengeteget van hova fejlődni, de a legfontosabb mégis, hogy megléptem azt a magam által homályosan kijelölt (vagy inkább érzett) határt, ahonnan élvezhetőnek érzem amit csinálok. És pozitívak a visszajelzések, és önfeledten csinálom, és tök jó.

De hát elkanyarodtam, mert nem is erről akartam írni, hanem.

Amerre nézek a világban, ezen a téren minden arról szól, hogy ki kivel, mikor, hogy csalta meg a párját, kik szakítottak már megint, kinek a házassága ment tönkre. Hírességek és magánemberek, barátok és közvetlen ismerősök, mind.

Szemmel láthatólag nem működik az élethosszig monogám párkapcsolati modell.

Hiába érezzük úgy, hogy ez valami olyan "erkölcsi norma", a világ rendjének alapvető része, amin kívül minden más erkölcsi fertő, a tények azt mutatják, hogy nem működik.

Egészen elenyésző azoknak a száma, akik a fenti problémáktól mentesen, egy azon partnerrel, ráadásul boldog szerelemben élik le az életüket egy életen át, anélkül, hogy valaha kikacsintanának. A világot próbáljuk meg az elképzeléseinkhez hozzáerőltetni, de nem működik. Akkor mi lenne, ha egy kicsit körbenéznénk, hogy mi lehet a gond az elképzeléseinkkel, és lehet-e másképp gondolni a dolgokat?

Részben pont az előző bejegyzésbeli idézet ihlette, de már régóta megfogalmazódott bennem az alábbi gondolat. Avagy: tényleg a létező rendszerek legjobbikát éljük-e? És ha nem, milyen versenyképes alternatívák vannak?

Volt egyszer egy írott jó tanács, hogy ne válassz magadnak olyan lányt, aki nem szereti magát, mert egy szép napon, minden különösebb előjel nélkül elhagy majd.

Ennyi.

Semmi különösebb magyarázat, vagy indoklás.

Elkerekedett a szemem akkor.

Ha nem velem történik meg korábban, tán el sem hiszem.

Edward de Bono tollából:

***

A késélnyi diszkriminációt gyakorta használjuk a hagyományos asztali logikai rendszerünkben legfontosabb dichotómiákban. Hogy érvényesíteni tudjuk az ellentmondás erős alapelvét, egymást kölcsönösen kizáró vagy-vagy kategóriákat alkotunk. Mivel nem könnyű ilyeneket találni, ezért létrehozzuk őket. Ezt a nem szó segítségével tesszük.

El tudunk képzelni olyasmit, hogy „nem-narancs”? Valószínűleg nem, de attól még kimondhatjuk. Aztán továbblépve azt mondjuk, hogy valami nem lehet narancs is és nem-narancs is egy időben. Vagyis ha „demokrácia” van, minden más berendezkedés neve „nem-demokrácia”. Ez a fajta gondolkodás persze kényelmetlen az agynak, mivel nincs természetes nem-narancs séma.

A sakkfigurákkal sokkal egyszerűbb a dolog: ha azt mondjuk, ez a figura „nem fehér”, nyilván azonnal el is képzeljük, hogy a „nem fehér” az a fekete. Vagyis az elme próbálja betölteni a „nem”-lyukat valami kézzel foghatóval. A „nem-demokrácia” jelentése ennek alapján a „diktatúra”.

Megérintett, mert láttam ezt már élőben annyiszor, és voltam én is áldozat. Én még szerencsésnek mondhatom magam, mert bár évekig hordoztam a lelki sebeket magamban, és még mindig megvannak a nyomai, az évek alatt sikerült többé-kevésbé meggyógyulnom belőle. Tökéletesen tán soha nem lehet.

A gyerekek kegyetlenek. A szavak mélyebb és fájdalmasabb sebeket ejtenek bármilyen pofonnál. És nem hagynak külsérelmi nyomot. Az iskolás évek lelki megpróbáltatásai, a mindennapos lelki pokol rosszabb, mint bármi ami utána jön. Hány és hány embert nyomorítanak meg lelkileg egy életre...

Mert ha egy fáról törsz le egy gallyat, az semmiség ahhoz képest, ha ugyanezt facsemeteként teszed vele. Amit akkor derékbe törsz, onnantól torzan nő tovább.

Bár minden szülő és tanár értené ennek a fontosságát...

Volt egy gyönyörű hely Svájcban.

Egy kis édenkert. Síparadicsom szeptembertől májusig, de a nyári hónapokban röpke tavaszba virul. Július elején nyílik ott az orgona és érik az eper, és bár még ilyenkor is előfordul, hogy a hegyek közt pár napig felhők vonulnak át, gyönyörű az idő. Olyan a fű és a víz és a levegő, mint sehol másutt.

Van ott egy tó. Nem túl közel, de elérhető távolságban. A hegyről alácsúszó, olvadó hó táplálja csendesen, mielőtt vízeséseken át lezúdulna a városig. Képeslapokon is szerepel. Az évnek ezen a szakán nem sokan járnak arra. Magán mennyország, ha tudod, hol keresd.

Ott akartam megkérni a kezét.

A romantikus szerelem mítosza

Ahhoz, hogy a szerelem sikeresen házasságba bolondítsa az embert, szükséges azt a látszatot keltenie, hogy az érzés sohasem fog véget érni. Ezt az illúziót csak erősítik a kulturális hagyományaink: minden gyerek azt olvassa, hogy a királyfi meg a királylány egybekelnek, s boldogan élnek, amíg meg nem halnak. További mítoszok tudomásunkra hozzák, hogy "akik egymásnak vannak teremtve, előbb-utóbb megtalálják egymást". Továbbá: a csillagokban meg vagyon írva, hogy ki kihez illik, s amikor találkozunk a választottunkkal, a szerelem hozzásegít e fölismeréshez. S miután rátaláltunk a lényre, akit a magasságos ég is nekünk teremtett, s tökéletesen illünk is egymáshoz, nyilvánvaló, hogy tökéletes boldogságban és egyetértésben fogunk élni, míg csak le nem peregnek életünk napjai.