Helyzetjelentő

Elképesztő mennyiségű piszkozat vár arra, hogy kidolgozzam és publikáljam. Nagyságrendileg úgy ... 50 körül lehet, de lehet, hogy keveset mondtam.

(Általában ha ihletem van, csak leírok pár szót, gondolatot, néha csak egy post-itre, néha ide, piszkozatnak, hogy majd később foglalkozzak vele. Aztán általában úgy marad.)

Lassan ideje lenne rászánnom egy fél napot - napot, megírni legalább ezen mennyiség felét és betárazni időzítve. Akkor nem lenne hetekig ekkora csönd. Nem mintha nem lenne mondanivalóm :)

Sálálá.

Ja, és csak hogy valami teljesen profán és ide nem illő dolgot is mondjak, kell nekem egy lófej maszk. Ilyen.

 

Posted in: Meg minden

A hosszú élet titka

Csak én érzem úgy, mintha felgyorsult volna az idő? Hogy repülnek a napok, hetek, hónapok, évek? Gyorsabban, mint valaha? Csak én érzem úgy, hogy a gyerekkor olyan lassan, végtelennek tűnően telt, a tini évek valamivel már gyorsabban, most meg ripsz-ropsz már öt év eltelt Mauritius óta, ami pont annyi, mint amennyi az első levélváltástól Mauritiusig eltelt? Jézusom, tényleg hat év eltelt az Erasmus és Esslingen óta? 

Nos, nem. Nem csak én érzem így.

Állítólag két tényező is közrejátszik ebben az érzésben, ami az évek múlásával majd' mindenkit hatalmába kerít.

Posted in: Az élet

The pale blue dot

Carl Sagan gondolatai a Voyager-1 által 6 milliárd km távolságból a Földről készített kép kapcsán.

 

Eme távoli pontról szemlélve a Föld nem tűnik különösebben érdekesnek. Számunkra mégis az. Gonndolkozz el azon a pöttyön kicsit. Az a pötty, az az itt. Az az otthon. Az vagyunk mi.

Rajta mindenki akit szeretsz, mindenki akit valaha ismertél, mindenki akiről valaha hallottál. Minden emberi lény aki valaha élt, ott élte életét.

Örömeink és szenvedéseink összessége. Ezernyi magabiztos vallás, ideológia, gazdasági doktrína. Minden vadász és gyűjtögető, minden hős és gyáva, civilizációk teremtői és lerombolói. Minden király és paraszt, minden szerelmes fiatal pár, minden anya és apa, reményteljes gyermek, feltaláló és felfedező. Minden erkölcsi tanító, minden korrupt politikus, minden szupersztár, minden "legfelsőbb vezető", minden szent és bűnös fajunk történelmében... ott élt.

Egy napsugárban lebegő pöttynyi porszemcsén.

Földünk egy nagyon kicsiny színpad egy hatalmas kozmikus arénában.

Gondolj a hadvezérek és császárok által kiontott tengernyi vérre, mely árán dicsőségben és diadalban eme pötty egy részének időleges urai lehettek.

Gondolj a végenincs kegyetlenkedéseknek melyet eme pixel egyik sarkában élő lakói intéztek a tőlük épphogy megkülönböztethető másik sarokban élők ellen. Milyen sűrűek a félreértéseik, milyen készek rá, hogy bármikor kioltsák egymás életét, milyen heves az ő gyűlöletük.

Tetszelgésünknek, képzelt fontosságérzetünknek, az illúziónak, hogy valamiféle privilegizált helyünk van az univerzumban - ezeknek mind kihívást intéz ez a fakó fénypötty.

Bolygónk apró porszem pusztán a hatalmas kozmikus sötétségben. Ebben a hatalmas űrben nincsen arra utaló jel, hogy máshonnan is jöhetne segítség: megmenteni magunkat saját magunktól.

Földünk egyelőre az egyetlen ismert világ amely életnek ad otthont. Nincs másik hely, legalábbis a közeljövőben, ahova fajunk átköltözhetne. Látogatást tenni? Igen. Letelepedni? Még nem. Tetszik vagy sem, egyelőre a Föld az egyetlen hely ahol élhetünk.

Azt mondják, a csillagászat alázatra tanító és jellemépítő élmény. Talán nincs is jobb példája az emberi önhittség értelmetlenségének mint ez a távoli kép kicsiny világunkról. Számomra csak még inkább kiemeli felelősségünket, hogy kedvesebben bánjunk egymással, és megőrizzük és felvirágoztassuk ezt a fakó kék pöttyöt - egyetlen otthonunkat.

A leglehangolóbb felfedezés az agyról

Csak megerősíti amit eddig is sejtettem:

http://www.alternet.org/media/most-depressing-discovery-about-brain-ever

Emberek, akik egyébként jó matematikából, teljesen bénának bizonyulnak adott esetben egy probléma megoldásában, ha a helyes megoldás szembe menne a (politikai) hitükkel.

Azt gondolnád, hogy az újságírás, az oktatás, a tudományos bizonyíték mind olyan eszköz, amelyek birtokában helyes döntéseket hozunk. Erre kiderül, hogy egyáltalán nem az információ hiánya a fő probléma, hanem az, ahogyan a tudatunk működik. Szeretnénk azt hinni, hogy racionális lények vagyunk, de közben minden jel arra mutat, hogy igazából csak utólagosan racionalizáljuk magunknak azt, amit már eleve gondoltunk valamiről.

Több kísérletben a résztvevőket egyszerű grafikonok kielemzésére kérték: mit mutatnak a puszta számok, javuló vagy romló tendenciát? Amennyiben a kérdést úgy tálalták előzetesen, hogy a számok egy az alany számára fontos politikai töltettel bíró kérdésre vonatkoznak, akkor amennyiben az eredmény szembement azzal amit eleve gondoltak róla, egyszerűen nem tudták kiolvasni a számokból a helyes választ. Ha ezek után ugyanezeket az értékeket grafikon helyett megkapták táblázatban is, azzal a körítéssel, hogy egy adott bőrápolószer eredményességéről szólnak (a kérdező számára semleges téma), akkor érdekes módon azonnal képesek voltak helyesen értelmezni azokat.

(Ezen a ponton nekem felmerül, hogy ez mennyire tudatos működés - vajon tudták a politikai töltetű kérdésnél, hogy mi lenne a helyes válasz, csak nem voltak hajlandóak kimondani, vagy még maguk számára is öntudatlan volt ez a folyamat, és tényleg azt olvasták ki a számokból, amit ki is mondtak?)

Érdekes adalék, hogy azon esetekben, amikor a politikai töltetű kérdést megelőzően megkérték az alanyokat, hogy írjanak néhány mondatot egy olyan élményről, amitől jobban érezték magukat (egy kis egó / pozitív önérzet tuning), akkor sokkal nagyobb valószínűséggel adtak a tényeknek megfelelő válaszokat.

Ami persze rámutat arra, hogy az egész az egónk körül forog. Mindegy, mit mondanak a tények, ha én az ellenkezőjét tartom helyesnek hitbéli, világnézetbeli, politikai, érzelmi alapon, és azzal azonosulok! Akkor annak kimondása, hogy a dolgok állása szerint nem nekem van igazam, egyenlő az egó kis halálával. Ki akarná beismerni, hogy nem helyesek az elképzelései?

Csak hát ennek sokkal mélyebb következményei vannak. Mindannyian tudjuk, hogy ha valakinek határozott elképzelése van a dolgokról (akár vallási, akár politikai alapon például), akkor lehetetlen meggyőzni. Mind ismerünk ilyen embereket. Mondhatsz nekik bármit, nem fogják megváltoztatni a véleményüket. Akkor sem hiszik, ha látják, van, amelyik ezt kerek perec ki is jelenti. De itt most nem csak őróluk van szó. Nem csak a látványosan bigott vagy vakhitű emberekkel. Hanem velünk. Mindennapi emberekkel. Mi értelme van ezek után érvelni? Észérvek, bizonyítékok, viták, beszélgetések? Minek mindez, ha úgysem győzöd meg a másikat? És egyáltalán, hogyan mondj el így bármi fontosat, ha egyszer a másik teljesen irracionális alapon ellenáll neki?

Maximum egymásra csapjátok a telefont vagy az ajtót, mindketten sértődötten.

Ha tényleg racionális lények lennénk, akiknek az igazság a fontos, nem az, hogy a dolgok mindenképp úgy működjenek, ahogy számukra szimpatikus, akkor a következő módon történne: két ember leül beszélgetni valamiről ami kapcsán eltérő nézeteket vallanak. Higgadtan, barátságos hangnemben, közbevágás vagy a hangjuk felemelése nélkül, mosolyogva előadják amit gondolnak. Végül az egyik fél érvekkel alátámasztja, hogy a másiknak nincs igaza, aki ezt mosolyogva megköszöni, és elfogadja a másik véleményét, és onnantól kezdve sajátjaként kezeli azt.

Ugye milyen rohadtul életszerűtlen?

Pedig hát ez lenne a racionális.

Nem a dráma és veszekedés és összeveszés és meggyőzhetetlenség.

Mindenesetre most már kutatás is alátámasztja, hogy ilyenek vagyunk, és nem olyanok, amilyennek szeretnénk hinni magunkat. Nem igaz, hogy "hiszem, ha látom" - nem azt hisszük amit látunk, ellenkezőleg: azt látjuk, amit hiszünk. Azt látjuk, amit látni akarunk. Nem a világnézetünket igazítjuk a világhoz, a tényekhez, hanem a valóságot torzítjuk hozzá a véleményünkhöz. Mindannyian. És még csak észre sem vesszük.

(Várjunk, azt mondtam volna az elején, hogy csak megerősíti amit eddig is hittem? Akkor tényleg az áll a cikkben ami, vagy csak én látom bele? ;) Áh, a végtelen önrekurzió szépsége...)

Posted in: Az élet, A világmindenség, Meg minden

Egy képben a lényeg

Posted in: Az élet, A világmindenség, Meg minden

Mid van?

Pénzed? Papírok csupán. Viheti magával a betörő.

Bankban tartod? Akkor számjegyek a virtuális térben. Zárolhatják, és sose látod többet.

Ruhád, könyveid, bútoraid? Elviheti egy lakástűz.

Egészséged? Két szép szemed, látásod, hallásod, négy végtagod? Becsüld meg őket, nem mindenki élvezheti őket egy életen át.

Emlékeid? Jöhet amnézia, de az agyad magadtól is szortíroz, és elhalványulnak majd.

Párod aki szeret? Sosem tudhatod, neki mit jelent ez, és ő belül hogyan éli meg a kapcsolatotokat. Hűséget fogad és veled akar élni? Nézd meg a válási statisztikákat.

Szeretteid? Elhagyhatnak vagy meghalhatnak.

Nem, ez nem egy pesszimista kiálvtány. Csak azt mondom, hogy a dolgok állandóságába vetett hited illúzió. A birtoklásé, hogy van bármid is, vagy elérhetsz bármit is, még inkább. 

Minden amid van, elvesztheted.

Ha ezt a mindent elvesztenéd, mi maradna belőled? 

Csak az öntudatod (ami nem azonos az én-tudatoddal, az egóddal).

Akkor mid van igazán azok közül, amivel azonosulsz?

Azok közül semmid nincs.

Mondd, mire jó, hogy programozok? Az alkalmazások amiket készítek, idővel senkinek nem fognak kelleni. A technológiát elsöpri az idő. Az információt tároló bitek utolsó példányát is előbb-utóbb törölni fogja valaki. Akkor mire jó az egész? Csak arra, hogy élvezem-e, mint folyamatot. Ha nem, akkor tényleg semmi értelme nincs.

Kellő idő elteltével semmi nem marad utánunk, és semmi amit tettünk, nem fog jelentőséggel bírni. (Én sem tudok már semmit az ükszüleimről, egyikről sem. Pedig tizenhat is van belőlük. Még a nevüket sem. Nemhogy azt, hogy kik voltak, mit gondoltak, mit tettek, kit szerettek, miért éltek.)

Ezt azért mondom, mert látom, hogy túl sokan basznak el egy életet arra, hogy úgy élnek, mintha lenne feláldozható húsz-harminc-hatvan évük az életükből, ami viszont rohadtul fog hiányozni, amikor majd menni kell.

Csak az itt és most van. Csak az számít, hogy élvezed-e az élményeket amiket átélsz életed során.

(Nem leszek álszent, bevallom: én most nem. És ezen változtatni kell. Kellene tudni. De ez már egy másik sztori)

 

Posted in: Az élet

Ha gömbölyű, cipeljük; ha szögletes, gurítjuk

Az átlagpolgárnál is silányabb erkölcsű, félanalfabéta kirakatbábukat sztárolunk nyálcsorgatva a hitelre vásárolt plazmatévé előtt, milliárdokért stadionokat építünk párszáz futballhuligánnak, miközben orvosaink, mérnökeink és a valódi, előrevivő teljesítményt még nyújtani képes szürkeállományunk java hanyatt-homlok menekül ebből a barbár országból. De hát nálunk minden fordítva működik, itt a metróban az óra nem azt mutatja, mikor jön a következő szerelvény, hanem hogy hány perce ment el az előző. Ha gömbölyű, cipeljük; ha szögletes, gurítjuk.

(Forrás, szerző ismeretlen, sajnos, a google sem ad rendes találatot)

Posted in: Meg minden

Healthy love

Healthy love is a choice. It is something you decide to give as a gift. It has conditions that shape the self and strengthen the other. Healthy love is feeling powerful and independent. It is grilled cheese and vegetable soup on a rainy day but not every day. Healthy love is patient, kind and accepting. Healthy love requires a tremendous amount of responsibility which involves communication on all levels and constant reflection. It is building trust, having faith and holding a commitment. Healthy love promotes growth and two strong containers. Healthy love is rare.

The Difference Between Healthy Love and Unhealthy Love by John Kim

 

Posted in: Az élet

A gyászról

Mourning has no timetable. Grief is not the same for everyone. And it does not always go away.

[...] the healthiest way to deal with trauma is to lean into it, rather than try to keep it at bay. The reflexive rush to normal is counterproductive. In the attempt to fit in, to be normal, the traumatized person (and this is most of us) feels estranged.

The Trauma of Being Alive by Mark Epstein

Szép kilátások. 

Hogy kell?

Nézd, én már mindent megpróbáltam. Talán két dolog kivételével: terapeuta, öngyilkosság.

Tegyük fel, hogy van valaki, akit nagyon szeretsz. Nem csak mint ellenkező neműt, hanem mint társat. Legjobb barátot. Másik feledet. Élsz vele boldogan, tervezitek a jövőt, majd a másik hirtelen és váratlanul meghal.